Arany János

Arany János (Nagyszalonta, 1817. március 2. – Budapest, 1882. október 22.) magyar költő, tanár, a Kisfaludy Társaság igazgatója, a Magyar Tudományos Akadémia tagja és főtitkára, a magyar irodalom egyik legismertebb és legjelentősebb alakja. Nevezték a ballada Shakespeare-jének és szalontai nótáriusnak, ám szülővárosában a „hallgati ember” titulussal is illették.

Szegény refaranyormátus családba született. Szüleinek késői gyermeke volt, akik féltő gonddal nevelték, hiszen a tüdőbaj miatt kilenc testvére közül nyolcat előtte elvesztettek. Ő azonban igazi csodagyerek lett, már tizennégy éves korában segédtanítói állást tudott vállalni és támogatta idősödő szüleit. A szegény családi háttér ellenére olyan nagy és sokoldalú műveltségre tett szert, hogy felnőtt korára a latin, a görög, a német, az angol és a francia irodalom remekeit eredetiben olvasta és jelentős fordítói munkát is végzett.

Irodalmi pályafutása 1845-ben Az elveszett alkotmány című szatirikus eposszal indult, de igazán ismertté az 1846-ban készült elbeszélő költeménye a Toldi tette. Petőfi Sándor kortársa és barátja, aki mellett a magyar költészet kiemelkedő nagysága és jelentőségben csak Ady Endre tudta őket követni. Költészetükben nagy különbség, hogy a gyorsan érő és rövid életű Petőfivel szemben az Ő költészete lassabban bontakozott ki. Halála is barátjához kötődik, hiszen 1882. október 15-én Petőfi szoboravatásán fázott meg és az ezt követő tüdőgyulladásban hunyt el 65 éves korában.